Néha rám tör a szomorúság és megőrülök a sok gondolattól. Ki kell írjam.
Kora délután hozzákezdtem tanulni, egész hétvége itt lett volna. Most is alig tudtam rávenni magam. Számítógépnél feladatok... néha arra gondolok, nem érdekel, nem folytatom. Kinek! Minek!
Nagyon lassan haladtam, szinte semmi nem sikerült. Gondoltam egyet lemegyek futni, vagyis terveztem is ma. Tegnap kimaradt, mert a tegnapelőttitől felduzzadt a bokám. Még fáj, de muszáj mennem. A bemelegítés is alig ment, nincs kedvem, de akkor is megyek.
Sétáltam lefelé a partra, útközben két kislány biciklizett, kb. 12 évesek lehettek. De jó volt 12 évesnek lenni, én is ugyanígy bicikliztem a szomszéd kislánnyal, mint ez a két fiatal. A legnagyobb bajom az volt, hogy a rádióban a műsorvezető nem adta le végig a zenét, amit sms-ben kértem, így nem tudtam felvenni magnókazira elejétől a végéig.
Elindultam, jöttek a gondolatok, ott azonnal kellett volna leírni mindent. A szemem könnyezni akart, de mégis az utcán vagyok, nem kellene sírni. Jött velem egy ember biztosan néz, nehogy sírjak, lehajtottam a fejem, olyan sírhatnékom volt.
Mint pl. tavaly több nyári éjszakán lementem a térre, már sötét volt és sírtam...sírtam, mert fájt majd meghasadt. Senki nem lát, senki nem volt ott, sötét volt.
Mentem tovább, kutyát sétáltató pár mellett haladtam el...nekünk sosem volt kutyánk, pedig imádom, imádtuk. Jobb is, hogy nem lett, ő is hiányzott volna. Köszöntem, mert ismertem őket. Régóta együtt vannak. Mi a titok? :( Mit rontottam el?
Már a hídon sétálok, egy újabb pár... szorosan egymás mellett álltak, talán megölelve egymást, csak néztek előre a vízre nem foglalkozva senki mással...lehet friss kapcsolat, de fiatalok...
A futópályához értem, máris találkoztam néhány futóval, most sem lehet sírni...minek futok, mi értelme, fáj a bokám, holnap is jövök, nem holnap nem. Csak egy kört futok, de 6 kört kell, de futok többet, ameddig a lábam bírja, amíg össze nem esek...
/Egy valaki, aki senki/
2020.04.13.
