2019. március 1., péntek

Az életnek minden negatív történésére van egy pozitív válasza

Egyszer történt egy hajótörés, amit csak egy ember élt túl. Őt a víz egy lakatlan sziget partjára vetette. Azon merengett nap mint nap, hogy jöjjön és mentse meg végre valaki. Mindennap kémlelte a horizontot, hátha meglát egy hajót, ami megmentheti, de hiába…
Végül, beletörődve sorsába, épített magának egy kis kunyhót a szigeten.
Aztán egy napon, amikor elment halászni, hogy legyen aznapra is mit ennie, szörnyű dologra ért vissza. Az egész kunyhó lángokban állt! Teljesen elégett, úgy, hogy csak hamu maradt belőle.
A hajótörött teljesen elkeseredett. Nemcsak hogy hajótörést szenvedett, de mire beletörődött a sorsába, és épített magának egy kis zárt menedéket, az is oda lett.
– Hogy történhetett még ez is meg velem?! Mivel érdemeltem ki ezt a rosszat?! Pedig már kezdtem megbarátkozni az egyedüllét gondolatával, és olyan jól éreztem magam ebben a kis kunyhóban, miért kellett még ezt is elvenni tőlem?! – kiáltozott kétségbeesetten.
Másnap kora reggel, amikor kisírt szemét kinyitotta, arra ébredt, hogy kiköt egy hajó.
Nem hitt a szemének! Amikor felszállt a hajóra megkérdezte a kapitányt, hogy honnan tudták, hogy ő ott van.
– Abból a nagy füstből, amit csináltál. Abból láttuk, hogy van itt valaki a lakatlan szigeten – felelte a kapitány.
Tanulság: Az ember életében vannak olyan időszakok, amikor mindent elveszettnek érez, mert annyi rossz dolog történik vele. De az életnek minden negatív történésére van egy pozitív válasza!