2017. augusztus 16., szerda

Szomoró Vasárnap helyszínéről

Szeretném majd egyszer megnézni a Szomorú Vasárnap című film helyszínét. A gyakori kérdések oldalon volt egy kérdező, aki érdeklődött e helyszín után.
Idézek a válaszoló írásából:

"A valós életben, tulajdonképpen két étteremről van szó. A filmben, valahol az első vagy a második kerületben találhattak hozzá egy előkelő helyszínt, ugyanis a két kis belvárosi étterem nagyon „lepukkant” állapotban van.
...
Az egyik kis belvárosi vendéglő, (a Kulacs Étterem - ahol a dal született) a Blaha Lujza tér közvetlen közelében, a valaha volt New York kávéház mögötti Osvát utca és Dob utca sarkán található.
...
á Seress-t idővel átszerződtették és a dalnak köszönhetően tulajdonképpen híres hely lett. Ide járt az akkori művészvilág kréme-java.
Ez az Akácfa utcában található, valahol középen. (...)

Az étterem azt hiszem még mindig (vagy 25 éve) Auber Ervin vendéglátós tulajdonában van.
...
Úgy tudom, hogy a Kispipa vendéglőt üzemeltető két zsidó vendéglős: Auber Ervin és Rosenstein Tibor, annak idején (a 80-as évek végén) vitába keveredett az étterem ügyeivel kapcsolatban. A két vendéglős külön vált, és ezután Rosenstein Úr saját vendéglőt nyitott a Keleti-pályaudvar környékén, a Mosonyi utca 3.-ban. A jó hír nem a vita (az inkább sajnálatos), inkább az, hogy ennek ellenére sem szűnt meg létezni a kiváló konyha, a híres magyar dal és annak „varázsa”.
Ha az ember ide a Mosoni utcába betér, találkozhat a konyhájára igényes, vendégei körében élő és érző vérbeli zsidó vendéglőssel. Mintha csak a filmből kilépő „Szabó Úr” állna az ember előtt. Ez a vendéglő nem kong az ürességtől. (...)

Külön öröm, hogy néha vacsora közben, kérés nélkül felcsendül a harmonikából szóló Szomorú Vasárnap dallama.
Rosenstein Úr éttermét még mindig a művészvilág krémje látogatja. Ezt tanúsíthatom, hiszen volt szerencsém a körükben ülni. Itt a Kulacs és a Kispipa hangulata és Seress szelleme egyaránt jelen van. Sajnálom, hogy a két étterem ebből a világból már kilóg.
De titkon remélem, a két vendéglős közötti ellentétek sem tartanak örökké. :)" 


Forrás: gyakorikerdesek
 
Muszáj volt idéznem, mert remekül meg van fogalmazva. Érdekes és minden információ benne van. Ami lényeges számomra csak azokat másoltam ki.